Nem tökölődtünk, avagy workshop-körkép

Az adventi workshopokat is leszerveztük nektek! Kopogtatunk ajtón, festünk kerámiát és az édesszájúak is jól járnak. Vegyük sorra mi minden vár rátok az elkövetkezendő néhány szombaton.

November 9-én egy nálunk nagy hagyománnyal rendelkező programot szervezünk meg ismét. Balogh Dia a Csipkecsirkéből (az új helyéről, a Weki mellől, az Ady Endre út 17-ből) megint itt szervezi a téli ajtókopogtató-készítő workshopját.

Aki járt már nálunk, az tudja, hogy ezek az események mindig ragyogó hangulatban telnek, és csodás dolgok kerülnek ki a kezeink közül. Éppen emiatt, erre a workshopra már nem tudunk további érdeklődőket fogadni, mert betelt.

Ám, ha lemaradtál (vagy ha nem, de erre is jönnél), novemberben 16. napján még egy visszatérő eseményt szervezünk, mégpedig a MadeByYou kerámiafestő foglalkozását. A MBY egy Pesten és Budán is létező alkotóműhely, amit mi nagyon szeretünk, és immáron harmadszor hozzuk el őket ide nektek kicsiben. Egyrészt, hogy kevesebbet kelljen utaznotok érte, ha ez esetleg gondot okoz, illetve azért, hogy bemutathassuk őket nektek, így később már bátrabban mehettek hozzájuk Ti magatok is. Ez a foglalkozás is olyan, hogy a kiégetett kerámiákért még egyszer el kell szaladnotok majd hozzánk, hiszen ki kell őket égetni.

Bővebb infó az eseményről ITT.

Természetesen idén is gondoltunk az édesszájúakra, így ők sem maradnak program nélkül! Tavaly nagy sikert aratott a Süss Édes Élet trüffelkészítő workshopja Adventkor, így ismét vállalják, hogy kitelepülnek hozzánk, és elhozzák egyik kedvenc foglalkozásukat. Akik erre a programra kíváncsiak, már most írják fel a naptárjukba, hogy ne felejtsenek el jelentkezni majd. A dátum: november 30.

Bővebb infó az eseményről ITT .

És most egy újfajta foglalkozást is megszerveztünk nektek, mégpedig egy képeslapkészítő workshopot, december 7-ére. Szeretnénk vele kicsit visszahozni a régi szép szokást, amikor még nem online üzeneteket küldtek az emberek egymásnak az ünnepekre, hanem postai képeslapokat. Sőt, most mi magunk fogjuk elkészteni ezeket a lapokat, hogy még nagyobb örömöt szerezzünk távoli szeretteinknek. Ugye, milyen jól hangzik? Ebben Klinszkyné Zsuzsi fog nekünk segíteni, aki már nagy tapasztlaltra tett szert a gyártásukban. Kiegészítésül még ajándékkísérő kártyákat is készíthettek!

Az esemény részleteit és a jelentkezés mikéntjét ITT találhatjátok.

És persze a WEKI-ben coworkerkedük is:

A WEKI fentiek mellett még mindig egy közösségi, más néven coworking iroda! Talán nem is gondoltatok eddig ránk így, de a jövőben feltétlenül jussunk eszetekbe, mert kiváló alternatíva vagyunk! Főleg most, hogy valóban elkezdődik az M3-as metró déli szakaszának felújítása! Biztos, hogy szeretnél minden nap hatalmas stresszben bevergődni a városba? Biztos, hogy nem lenne jobb helyette inkább egy csendes, kertvárosi környezetben lévő, családias irodába beülni, ahol nincs tömeg, nem kell a metrópótlón nyomorogni, nem kell a csatlakozás miatt aggódni, vagy a dugó miatt morgolódni?

Próbáljátok ki! Szerencsére egyre többen gondoljátok úgy, hogy megéri nálunk dolgozni egy igazán kellemes és nyugodt légkörben – immáron tízen vagyunk állandó coworkerek, és a tárgyalónkat is egyre többször használják, de van még szabad kapacitásunk, gyertek bátran!

A XIX. kerületben, Kispesten működünk, családias internetkávézóként is aposztrofálhatnánk magunkat. Tudtunkkal Dél-Pesten mi vagyunk az egyetlenek. Közel vagyunk a reptérhez és az M3-as metró Határ úti megállójához, könnyen megközelíthettek, és nem kell a belvárosig mennetek, hogy találjatok egy közösségi teret, coworking irodát.

Ideálisak vagyunk coworkingre vagy tárgyalni, hiszen van egy különálló, akár 8 fővel is használható tárgyalónk is!  Kocsival se menjetek tovább, mert itt mindig van az utcában ingyen parkolóhely.  Jó a levegő, nagy a nyugi, ráadásul tavasztól-őszig akár a kertben, jó levegőn is dolgozhattok.

Találtok bevásárlóközpontot is a közelben, hiszen újranyitott a Shopmark, illetve helyi kis éttermekben, kávézókban is ehettek, ha arra vágytok.

A wifi hasít, a nyomtatónk szépen nyomtat, és bérletáraink is barátságosak! Na meg persze a többi coworker is, aki már nálunk tölti hetente egy-két-három napját… És akiket nemsokára egy külön posztban tervezünk nektek bemutatni.

Nos, Veled mikor találkozunk?

Debreceni Zsuzsa

Wintop Kft.
Budapest, 1192 Csaba köz 3.
Adószám: 13779922-2-43
Cégjegyzékszám: 01-09-903876

email: info@weki.hu
telefon: 06/30-207-5576

az oldalt tervezte és programozta: Szabó Gergő

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!