Tavaszodtunk!

Tavaszodtunk!

A tavasznak most éppen kevés jele látszódik, de mi már akkor is éledezünk, elindítottuk a megújulást, csak eddig nem volt időnk írni is róla!
Most ezt bepótoljuk, indításképpen beszámlounk arról, hogy mik történtek eddig…

Hogy mik voltak eddig?

Rápihentünk

Februárban kezdtük, rögtön egy kis kikapcsolódással, ráhangolódással az évre, egy Alkotó Műhellyel Boróka Kristály patikájávalWorkshoppal.

Itt szűk körben, de inkább úgy mondanám, családias, bensőséges hangulatban alkothattunk. Mindenki szebbnél szebb, rá jellemző karkötővel távozott, mely egész évben elkíséri majd az élet rögös útjain. (Érdekes volt látni, hogy ugyanabból a készletből mennyire más hangulatú ékszereket tudtunk készíteni mindannyian… nézzétek csak!)

 

 

Aztán meló.

Hogy ne csak mindig a kikapcsolódás legyen fókuszban, kicsit dolgozzunk is, azon például, hogy a WEKI híre eljusson szélesebb réteghez… Ezért február 22-én pl. a Mi Utcánk járt nálunk. Nagyon jó hangulatú napot töltöttünk együtt a Fiúkkal, akik vitték is hírünket a Nagyvilágba, FB-on, Instagramon, hírlevélben!

 

Levezető buli  – amit nem mi szerveztünk

Másnap aztán nagy buli volt este a WEKI-ben: Az Átalakuló Közösségek idén Budapesten, a Wekerletelepen tartotta a találkozóját, és nálunk gyűltek össze a vendégek, és vendéglátók (az Átalakuló Wekerle)…. Sok jó ember, kis helyen… Ezt is kipróbáltuk, és jelentjük, működik!

De beszéljenek helyettünk ismét a képek:

 

 

És megint kikapcs

A március 10-i Tavaszváró workshop , ismét a kikapcsolódás jegyében telt Diával.  Sokakat vonzott, talán már nagyon ki voltunk éhezve a jó időre… Szebbnél szebb ajtókopogtatók és tavaszi ajtódíszek készültek, nagyon jó hangulatban, vidáman, nagy nevetések közepette…

Nézzétek csak:

És hogy mit kell még tudni rólunk?

A WEKI itt, Kispesten, a XIX. kerületben amolyan családias internetkávézóként is működik! Közel vagyunk a reptérhez és a metróhoz, ezért, ha Dél-Pestről indulsz a belvárosba, hogy közösségi teret, Co-working irodát keress, kár is tovább menned. Ha BKK-zol, akkor azért, mert ezentúl nem kell tovább utaznod, betérhetsz ide is co-workingre vagy tárgyalni, ugyanis van egy különálló, akár 8 fővel is használható tárgyalónk.  Ha pedig kocsival indulnál be, akkor pedig azért ne menj tovább, mert itt mindig van az utcában ingyen parkolóhely, és még a levegő is jobb és a nyugi is nagyobb – most talán nem vonz annyira a dolog, de szuper kertünk is van, tehát tavasztól-őszig valóban jó levegőn dolgozhatsz. De ha jófej emberekkel akarsz megismerkedni, akkor arra is nyitottak vagyunk!
Van a közelben bevásárló központ is, de helyi kis éttermekben, kávézókban is ehetsz, ha arra vágysz.

A wifi hasít, a nyomtatónk szépen nyomtat, és bérletáraink is barátságosak! És ha nem akarsz így télen egész nap a meleg cipődben üldögélni, nálunk még papucsban is dolgozhatsz! Adunk mi, vagy hozhatod a sajátodat, amit akár itt is hagyhatsz…

Debreceni Zsuzsa

 

Wintop Kft.
Budapest, 1192 Csaba köz 3.
Adószám: 13779922-2-43
Cégjegyzékszám: 01-09-903876

email: info@weki.hu
telefon: 06/30-207-5576

az oldalt tervezte és programozta: Szabó Gergő

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!