Nyílt napok a WEKI-ben

 

Nyílt napok a WEKI-ben

NAgyon mozgalmas hét áll mögöttünk, de haladjunk sorjában:

Múlt hét kedd-szerda és péntek ingyenes nyílt nap volt, amikor ki lehetett próbálni az irodát. A keddi nap a nyomtató/fénymásoló beüzemelésével kezdődött, s amíg arra vártunk a nyomtató telepítő úriemberrel, hogy Férj áthozza a kábelt és a T-elosztót, nagy egyetértésben kerestük négykézlábra ereszkedve a tűt, amit leejtettem amikor hívott 🙂

Ezután már csendesen telt a nap, Bencével kettesben, aki helyi építész, 3 pici gyermekkel (ketten közülük közel nyolc hónapos fiúcskák) és pont a gyerkőcök miatt keresett egy olyan helyet, ahol nyugodtan és elmélyülten tud dolgozni. Még mind a kettőnknek újra meg kell szoknia, hogy egy térben dolgozunk valakivel, és bizony azt is, hogy ha néha bejön valaki, akivel beszélni kell, akkor az hanggal jár. Dél körül érkezett egy 3 fős csapat, ami végül Bence úgy oldott meg, hogy addig átvonult a kisebbik szobába (ott éppen nem dolgozott senki). Két dolgot állapított meg: fog hozni egy fülhallgatót, illetve az, hogy tennünk kell az ajtó alá egy küszöböt. Egyébként szerintem remekül ment a munka, tudtunk együtt is dolgozni és magunkban is!

Szerdán Bence helyett Szilvi volt a párom, aki az irodánk online marketingese és szintén szabadúszó. Vele ugyancsak  remekül ment a coworking, pedig közben jöttek-mentek az érdeklődők, plusz szerveztük (az azóta már lezajlott) Wekerlei Garázsvásár Fesztivált.

A péntek sem volt csendes: reggel padokat szállítottunk a fesztiválra, a Férjjel, közben megérkezett Gergő, az univerzális segítőnk, aki azon felül, hogy a honlapunkat szerkeszti, most fotós minőségében tevékenykedett. Hozta Zsófit, a feleségét is, aki szintén jövendő coworkerünk lesz remélhetőleg, illetve a kéthetes kislányukat, Rózit. Benézett a családom több tagja és régi wekerlei ismerősök is (közben én a babzsákfotelben babáztam )

Gergő klassz fotókat csinált, a honlapon már láthatjátok is!

Sűrű hét volt, de lassan minden a helyére kerül! Gyere, nézz hozzánk be Te is!

Mert:

Ne felejtsétek el, hogy irodánk a WEKI – Wekerlei Közösségi Iroda, Kispesten, (a XIX. kerületben), azon belül is a gyönyörű és hangulatos Wekerletelepen található, a reptérhez és a Shopmark bevásárlóközponthoz közel, jó tömegközlekedéssel – a 3-as metró kb 8 perc sétával elérhető, vagy egy megálló villamossal,-, ingyenes parkolási lehetőséggel az utcán, internettel, wifivel, nyomtatási lehetőséggel, kávéval-teával, mindennel, ami egy co-workernek kellhet, és mindennel, amit egy jó internetkávézó is adhat, de itt van még amellett nyugalom, kert, családias hangulat, és még kutyabarátok is vagyunk!

Ideális helyszín a co-workingre!

 

Debreceni Zsuzsa

 

 

 

 

 

 

Wintop Kft.
Budapest, 1192 Csaba köz 3.
Adószám: 13779922-2-43
Cégjegyzékszám: 01-09-903876

email: info@weki.hu
telefon: 06/30-207-5576

az oldalt tervezte és programozta: Szabó Gergő

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!